Történetek

Volt egyszer egy nagy hatalmú törpe varázsló. Úgy hívták: Ázó-Fázó Palacsintázó Pál. Nevének egyik fele igaz volt, a másik nem. Ázni nem ázott, fázni nem fázott, de a palacsintából gyakorta bepalacsintázott. Ez a varázsló elhatározta: bablevest főz. Tüzetes vizsgálat alá akarta venni ugyanis: igazat mond-e a mondóka, amit talán ti is hallottatok, hogy "Ne nevess, mert kifut a bableves!" Nem babra ment tehát a játék, fontos kísérletről volt szó. Kerített egy iszonyú nagy kondért, babot egész zsákkal, no meg minden egyebet is, amit csak a bableves megkívánhat. Meglátta a derekas készülődést három óriás: a Szél, a Víz és a Tűz. Mindhárman ajánlkoztak: segítenek bablevest főzni. - Jó! - hagyta helyben a törpécske varázsló. Nézzétek csak, milyen engedelmes babszemek lesznek a levesben! Azzal jobb keze kisujjára parancsolta a babszemeket, úgy, hogy azok egymásra álltak, mint az artisták a cirkuszban. A legfelső babszem oly magasan volt, hogy a Felhőkirály ablakán kukucskálhatott be. Nem sokáig tehette ezt, mert Ázó-Fázó Palacsintázó Pál leparancsolta a babszemeket a kisujjáról, bele a kondérba. A Víz vizet öntött a kondérba, a Tűz alágyújtott, Szél úr meg belerakta, ami még kellett és időnként kavargatta. A varázsló, Ázó-Fázó Palacsintázó Pál elment hintázni és palacsintázni. Ilyen csudajó dolga volt! Főtt, főtt a bableves. A Víz kevesellte a bablevesben a lét, ezért ismét vizet öntött a kondérba. A Tűz viszont sokallta a kondérban a lét, ezért nagyobb lánggal égett alatta, fortyogtatta, apasztotta. A Szél időnként kavargatta a bablevest, de a Víz szerint ezt többször kellett volna megtennie. A végén a Víz, a Tűz és a Szél összeveszett. A Víz özönvizet csinált a kondérban és a leves egyrésze a Tűz lábára zúdult. Éppen annak pirospozsgás tyúkszemére. A Szél pedig felkapta a kondért, megforgatta a levegőben és a bableves mind kiömlött Tűzre, Vízre, kutyára, macskára, meg egy ott lábatlankodó kisegér farkincájára.

********

Egymásnakesett a három óriás. A Szél mérgében el akarta fújni a Tüzet, de nem tudta, így csak szította. A Víz is el akarta oltani a Tüzet, de az olyan nagy lánggal heveskedett, hogy mind elpárologtatta a vizet ami csak rázúdult. Megérkezett hintapalinta útjáról a bableves nélküli világba Ázó-Fázó Palacsintázó Pál. Éhes nem volt, de mérges lett. Igaz, belakott már palacsintával, de jólakottan is kíváncsi volt: kifut-e nevetésre a kondérból az a fránya bableves?! No és egy tányérral azért megevett volna belőle, ha a volna ott nem lett volna, de ott volt! Így nem tehetett mást: bosszúságában elkergette a Vizet, a Tüzet , valamint a Szelet, és lefeküdt a pálmafa alá. Nemsokára húzta is a lóbőrt. Nem volt már nevetős kedve, így , ha a bableves hirtelen ott termett volna, akkor sem

*********

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett. Ő megkérdezte: -Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? - Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra! Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: - Büszkeség, el tudnál engem is vinni, válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak! Hát a Szeretet megkérte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el: - Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! -Oh, Szeretet - mondta a Bánat - én nagyon szomorú vagyok, de egyedül akarok maradni a hajómon, hogy bánatomat ne zavarja senki! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a Szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang: - Gyere Szeretet, én elviszlek Téged! Aki megszólalt egy öregember volt. A Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudás: Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem? Az IDŐ volt, mondta a Tudás. Az IDŐ? - kérdezte a Szeretet. - Miért segített rajtam az IDŐ? A Tudás válaszolt: Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!

********

Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát, repülj le a földre, ott sokan várnak rád. Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs, remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs. Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát, menny és derítsd ki ennek az okát. Tudd meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak, hogy boldogságot adhassanak az egész világnak. Az angyal elrepült, három nap odavolt, várták az angyalok, a csillagok, meg a hold. Harmadnap visszatért, fáradt volt elgyötört, és olyan szomorú, mint kinek szíve tört. Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny, az emberek elvesztek, mind csupa közöny. Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat, de nem mondanak egymásnak szerető szavakat. A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs, ott lenn az emberek szívében nincs. Az Úr szomorú lett, hisz ő már rég tudta, a szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa. Megbízta hát az ég összes angyalát, hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ. Azóta itt vannak köztünk az angyalok, vigyázzák lépteink, szemükben fény ragyog. Ha te is egy kis melegséget érzel a szívedben, tudd, hogy egy angyal van a közeledben. Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét, lábad elé szórja a csillagok fényét.

********

Egy igazság - Igazság és Hamisság együtt mentek fürdeni. A Hamisság előbb jött ki a vízből, ellopta az Igazság ruháját, magára vette, a sajátját meg ott hagyta a parton. Szegény Igazság nagyon elszomorodott, amikor nem lelte a holmiját, de így szólt magában: - Inkább járok mezítelenül egész hátralevő életemben, semhogy magamra vegyem a Hamisság köntösét. Azóta mezítelen az Igazság, a Hamisság meg mind a mai napig az Igazság köntösében jár-kel az emberek között.

********

Ne feledkezz meg a barátnőidről! - ajánlotta anyám egyszer régen. - Amint majd egyre idősebb leszel, úgy lesznek számodra egyre fontosabbak. Bármennyire is szereted a férjedet és gyermekeidet, a barátnőidre mindig szükséged lesz... Ne halogasd, hogy találkozzál velük és együtt elmenjetek valahová... Szánj rájuk időt, és mindig emlékezzél meg róluk... Ők nem csupán a barátaid... Egyszerre a testvéreid és leányaid is...; - mondta anyám. Milyen furcsa tanács. Hisz akkoriban mentem csak férjhez. "Férjes asszony vagyok, nem pedig kislány, akinek a barátnői a legfontosabbak." Azt gondoltam, hogy ezután már csak a férjemnek fogom áldozni magam, ez lesz az egyetlen dolog, ami kitölti majd az életemet. Aztán ahogy teltek az évek, megszületett és meg nem született gyermekekkel, elvált férjekkel, lecserélt szeretőkkel, egyre inkább megértettem, miről is beszélt az anyám.

********

A vak leány.... Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának: - Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül. Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is. A fiú megkérdezte: - Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül? A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút. A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak. Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben. Az élet ajándék. Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak beszélni. Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit enni. Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk. Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el a másvilágra. Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezetned, gondolj azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék. És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat. És amikor gyötrő gondolatok rosszkedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.

********

Mama miért sírsz? ... "Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját: - Mert én nő vagyok - válaszolt a az asszony. - Ezt nem értem! - mondja a kisfiú - És ezt soha nem is fogod megérteni - válaszolta gyermekét átölelve az anya. Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is. - Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül? - Minden nő ok nélkül sír. - Ez volt minden, amit az apa válaszolt. A fiúcska felnőtt, férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon miért sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat. - Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen? Az Atya elgondolkozva válaszolt: - Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam. Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára tesz a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e? És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Látod: Egy nő szépsége tehát nem a ruhájától függ, amit éppen visel, vagy az alakjától amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli. Egy nő szépségét szemeiben ismered fel, mert az a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik."

********

A híd Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással. Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta küldeni, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére. Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét. Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: "Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?" Erre mindketten nagyon elszégyelték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak neki valami munkát. Erre a Mester így felelt: "Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!"

********

Hát így élünk mi Azt mondják, naponta meg kell enni egy almát, mert mindennap egy alma az orvost távol tartja. Ezenkívül meg kell enni egy banánt a kalcium miatt, egy narancsot a C vitamin miatt és feltétlen meginni egy csésze zöld teát, cukor nélkül, a cukorbetegség megelőzése és a vérzsír csökkentése miatt! Mindennap meg kell innunk 2 liter vizet, utána ki kell pisilni, ami megkétszerezi az időt, amit eddig a WC-n töltöttünk. Mindennap el kell fogyasztani egy Activiát, hogy legyenek jó baktériumaink, amit senki nem tud pontosan mire jó, de ha nem lesz ez a sok millió baktériumod, majd meglátod mi lesz!! Mindennap meg kell inni egy Aspirint az infarktus megelőzése végett, egy pohár vörösbort szintén az infarktus megelőzésére és egy pohár fehér bort az idegrendszer karbantartására. Utána egy pohár sört, azt már fogalmam sincs miért. És ha egyszerre iszod meg, lehetséges, hogy agyvérzést kapsz, de ne idegeskedj, mert nem is fogod észrevenni. Mindennap kell magvakat fogyasztani. Sokat, sokat, nagyon sokat. Ezenkívül 4-6 étkezés ajánlott kis adagokban, azzal, hogy mindegyik falatot legalább 36-szor kell megrágni, hogy lefolyjon a torkunkon. Így, ha jól számolom csak az étkezésre kell napi 5 óra. Mert mindegyik étkezés után jól ki kell mossuk fogainkat még az alma után is, az Activia, banán és a magvas dolgok után is: Egészen addig míg van fog a szádban és nem szabad elfelejteni a fogselymet sem, ezenkívül a fogkefével való ínymasszázst sem, mint ahogy a hosszú öblögetés is nagyon fontos. A fürdőszoba így teljes átalakítást igényel, mivel el kellene helyezni benne egy CD lejátszót, rádiót és egy TV-t, tekintettel a hosszan tartó tevékenységre, amit a napi táplálkozás igényel. 8 órát kellene aludni és 8 órán felül dolgozni - ehhez hozzáadjuk a napi 5 órát ami táplálkozással telik el és ezek után marad 3 óra naponta. Statisztikai adatok szerint napi 3 órát TV-t nézünk. Na mármost, ez a továbbiakban nem kivitelezhető, mert az egészséges élethez naponta minimum fél órát kell gyalogolni, ami annyit jelent, hogy 15 perc múlva indulj vissza, mert különben egy óra lesz a séta. Ezenkívül a baráti kapcsolatokat sem szabad elhanyagolni, ápolni kell, mert olyan mint a növény, ezért napi ápolást igényel. Mindemellett, muszáj legalább kétnapi sajtót elolvasnod és néhány hetilapot, hogy kritikus álláspontot tudjál foglalni a társadalmi és politikai eseményekről. Szexelni is kellene napi szinten anélkül, hogy rutinossá váljon a dolog. Innovatív, kreatív kell, hogy legyél és mindig hódító. Erre is idő kell, hogy a tantrikus szexről ne is beszéljünk!!! Családdal való foglalkozásra is kell időt szakítani, valamint a háztartási munkákra is: mosás, mosogatás, padlómosás, ha kertes házban élsz fűnyírás, ásás, kapálás és akkor még arról nem is beszéltünk, ha gyermekeid és házi kedvenceid is vannak. Számítások szerint minderre minimum 29 óra kell abban az esetben, ha több dolgot csinálsz egy időben Például: Tusolj hideg vízzel és a szád tartsd tátva, így naponta meg fogsz inni 2 liter vizet, ami ajánlott az egészséges élethez. Fogkefével a szádban szexelj a partnereddel, aki ekkor TV-t néz és újságot olvas míg te padlót mosol. Egyik kezed szabad, azzal hívd barátaid és rokonaid, közben idd a bort.Uuuuu...

********

Szerelem-Szeretet-Bánat-Idő Kezdhetném így is: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három nővér. De ez nem lenne igaz. Mert a három nővér - Szerelem, Szeretet, Bánat mindig is volt, van, és lesz. Bölcs apjukkal, az Idővel élnek együtt. A lányok nagyon különböznek egymástól. Állandóan úton vannak, így apjuk sohase tudja, hogy épp merre járnak, csak ha valami galibát okoztak, akkor hívják Őt, hogy segítsen. Szerelem szertelen, vad, kiszámíthatatlan, szeszélyes. Szeretetre a gyengédség, az állhatatosság, az odaadás, a türelem, a megértés a jellemző. Bánat is igen változatos jellemű, hol hangoskodó, hol mélységesen hallgató, könnyeket hullató. Vendégeink voltak Ők már mindannyian. Amikor nálam jártak, én ilyennek ismertem meg őket. Szerelem mindig hívatlanul, váratlanul tör ránk. Ha keressük soha nem találjuk meg. Csak, ha kedve tartja, akkor jön el hozzánk, hosszabb, rövidebb időre. Betör az életünkbe, ajtóstól ront a házba, felforgat mindent. Kiszámíthatatlan, nem törődik senkivel és semmivel. Egy kicsit talán önző is. Magának akar mindent. Játszik velünk. Hol felemel a fellegekbe, és ott járni tanít, hol letaszít a poklok mélyére és szenvedésünket látva csak nevet. Kapunk tőle ajándékba boldog perceket, órákat, napokat, ha szerencsénk van éveket, de talán ugyanannyi bánatot is. Mégis örülünk, hogy a vendégünk, és azt kívánjuk bárcsak örökre velünk maradna. De a legtöbb ember hiába marasztalja szép szóval, kedvességgel. Ő felveti a fejét, megvonja a vállát, és ahogy jött, hírtelen távozik, felfordulást, és nagy ürességet hagyva maga után. Amikor a Szerelem eltűnik életünkből, nővére Bánat lopódzik be kéretlenül hozzánk, aki majd olyan veszedelmes, mint a nővére. Bánat befészkeli magát szívünkbe, lelkünkbe. Kedvét leli abban, hogy szegény, elhagyott, megcsalt szerelmest meggyötörje. Átvirrasztott, álmatlan éjszakákat, könnyeket, fájdalmat hoz. Elülteti bennünk a bizalmatlanságot, a félelmet egy újabb csalódástól. Tőle csak szenvedést kapunk. Mégis nagyon nehéz megszabadulni hívatlanul mellénk szegődött társunktól. A harmadik nővér a Szeretet. Ő csendben, szinte észrevétlen velünk van mindig, csak sokszor nem vesszük észre. Meghúzódik életünkben. Nem harsány, nem hivalkodó. Nem kér, nem követel, csak jelen van. Türelmesen kivárja, míg megtaláljuk. Kedvességével, türelmével helyrehozza azt, amit nővérei elrontottak. Neki nem nehéz a kedvében járni. Elég egy kedves szó, egy mosoly, egy simogatás és már érezzük is, hogy jelen van. Szavak se kellenek ahhoz, hogy tudjuk a Szeretet nálunk lakik, velünk van, és ha jó vendéglátók vagyunk, velünk marad életünk végéig. És végül az Idő. A bölcs öreg szinte mindenre gyógyírt jelent. Ahogy múlnak a hetek, évek, úgy múlik a fájdalom, a bánat is. A Szerelem által okozott sebek halványodnak, és idővel már csak arra emlékszünk, ami szép volt. A szeretet időtlen. Szeretni lehet egy életen át, Szerelemben égni, csak rövid ideig. Azok szerencsések, akiknél a szerelem idővel szeretetté szelídül, és ezt a két gyönyörű érzést egy ember iránt érezhetik, és az érzések kölcsönösek. A három nővér, Szerelem, Szeretet, Bánat mindig itt van valahol a közelükben. Legyünk türelmesek, hogy ránk találjon a szerelem. Adjunk, hogy kaphassunk szeretetet. A bánatot legjobb lenne elkerülni, kizárni az életünkből, de megismerése nélkül kevésbé tudnánk megbecsülni a Szerelmet és a Szeretetet.

********

Egy meleg nyári napon az ördög felesége Morcosan vette észre, hogy nincs otthon a férje! Hívná a mobilján: - Hol vagy szedte-vette? De bíz az a mobilt, még csak fel sem vette! Így aztán az asszony, hallgatva a dalra, A férje urát felfestette a falra! Nem telt el sok idő, s hallotta, mint dörmög: Falra festés után megjelent az ördög! - No, mi az, mit akarsz? - kérdezte mogorván, Csak úgy röptében, a falról leugorván, - Megzavartál, kártya partim látja a kárát, Belzebubbal forgatjuk az ördög bibliáját! -Jaj - felelt az asszony - a gondom oly nagy, Nem tudtam, hogy hol a pokolban vagy! Mert míg az idődet a haveroddal töltöd, Bennem meg itt belül bujkál a kisördög! - Ne bolondozz asszony, gondoljál csak arra, A mai napon már egyszer felfestettél a falra! Próbálsz megvezetni, és hazudni nékem? Ismersz már annyira, a viccet nem értem! - Na, tolass a hasaddal, hadd lássam a kölköt! - Mondta végül békülékenyebben az ördög, Odatette mancsát, s azonnal tudta már, Apa lesz, (érezte, a kicsi rúgkapál). S eltűnt arcáról a pokoli szigor, Helyette kiült rá a sátáni vigyor, Mert ahogy ott ácsorgott gatyában, Egy ördögi terv fogant meg agyában, - Asszony, ha a világra hozod a génemet, Jutalmul pokollá teszem az életed! - Ámen - szólt a némber, meg is bánta rögtön, Mert szinte azonnal lecsapott az ördög, - Káromlod Lucifert? - s elszürkült orcája, - Hiányzik, hogy száműzzön a Mennyországba? - Jaj! - kiált a párja, s megjelent egy rémkép, Angyalok közt lenni, azt nem akart végképp! - Nem szívesen mennék el a pokoli üsttől, A Mennytől úgy félek, mint te a tömjénfüsttől! - No, azért - nyugtázta végre a férje a dolgot, Mert ritkán változtatta meg, mit egyszer kimondott, És letelt az idő, még csak meg sem kottyant, Ahogy a kis gonosz a világra pottyant, És kijött a neje - kezében a pólya - Hogy tekintse meg már, mit hozott a gólya, Kijött a szülész is, szólt és kezet rázott: - Önnek ördöge van, szívből gratulálok! Ránézett az ördög a kis jövevényre, Aztán a fejébe tódult összes vére, - Hát ez meg mi, asszony!- üvölt kiakadva, - A kénköves mennykő csapjon a nyakadba! - Mondd, kivel csaltál meg? - s szúrtak a szavai, - Hiszen a kicsinek nincsenek szarvai! S a kisütő Napnál megdördült az ég, Zuhogni kezdett az eső és a jég, Mindig így történik, de nincs annál rondább, Ha veri az ördög a feleségét, mondják, Akkor nyugodott meg csak, amikor mondták, Lesznek majd szarvai, hogyha felszarvazzák! - Na gyere te rondaság - szólt már megbékülve, S gyorsan felpattantak egy ördögszekérre, - A pokolba vélünk! - adta ki a jelszót, Aztán amíg mentek, többet egy szót sem szólt. A szekér a Pokolba vezető úton ment döcögve, Mert tudjuk, az, jó szándékkal van kikövezve... Így aztán, miután a kórházból távoztak Mire hazaértek, jól összerázódtak, Otthon várta őket ám a nagy mulatság, Összegyűlt ízibe az egész rokonság, Hét tenger ördöge, csápolt a kezével, S versenyt szteppezett a parkett ördögével, Összekapaszkodva ropták a víg táncot, Belevonva az egész Pokol-tornácot, - Te sátánfajzat! - örült az ördög öregapja néki, S az ördög öreganyját egy táncra felkéri, Beugrottak, hát a táncolók közé hátul, S ezzel az ördögi kör vidáman bezárult. De vigyázz, barátom, hisz már sokan sejtik, Az ördög mindig a részletekben rejlik! Mert, bár a Pokolból most víg zeneszó hallszik Azt tanuld meg, hogy az ördög sohasem alszik!

*********

"Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek , ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd... A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk."

*********

Szomorú szerelmes történet Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen, de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától: "Miért? Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól." Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt, ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében: "Hát nem jutottam eszedbe egyszer sem? Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok, akik szerelmesek és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik, a síró kislány már nem létezik. Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az, ki eltávozott." A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem a kis sír felé fordul. A sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén, egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már... A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt, egy lány szerelméről és haláláról szólt. A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött, nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK!"

*********

GYERTYÁK

Volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni amit egymással beszélgettek. Azt mondta az első : ÉN VAGYOK A BÉKE ! De az emberek nem képesek életben tartani, Azt hiszem el fogok aludni. A második azt mondta. ÉN VAGYOK A HIT ! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak Nincs értelme tovább égnem . A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szól a harmadik gyertya. ÉN A SZERETET VAGYOK ! Nincs már erőm tovább égni ! Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. Erre ki is aludt. Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott : De hát mi történt ! Elkeseredésében, hirtelen sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya : ÉN VAGYOK A REMÉNY ! Ne félj ! Amíg nekem van lángom újra megtudjuk gyújtani a többi gyertyát. A gyermek szeme felragyogott, megragadta a még égő gyertyát,s lángjával, új életre keltette a többit. Legyen a REMÉNY eszköz a kezünkben, amely segít ébren tartani szívünkben a HIT, SZERETET, és BÉKE lángját!

*********

GYERTYÁK

**********

Egy nap a favágó egy a folyó fölé behajló ágat kezdett el levágni. Hirtelen a favágó baltája beleesett a vízbe. A férfi olyan keservesen sírva fakadt, hogy megjelent előtte az Úristen maga. Megkérdi a szegény embert, hogy mi az oka a reménytelenségének? A favágó elmeséli, hogy a baltája beleesett a vízbe. Legnagyobb meglepetésére az úristen belevetette magát a habokba, és feljőve a kezében tartott egy színarany baltát. - Ez volt a te baltád, kérdezte a szegény embert? A favágó azt válaszolta: "Nem." Az úristen visszaugrik a vízbe, és visszatérve kezében tartott egy ezüst baltát. - Ez volt a te baltád, kérdezte a szegény embert? A favágó azt válaszolta: "Nem." - Az úristen visszaugrik a vízbe, és visszatérve kezében tartott egy acél baltát. - Ez volt a te baltád, kérdezte a szegény embert? A favágó azt válaszolta: "Igen." Az úristent mélyen meghatotta szegény ember becsületessége, és neki adta mind a három baltát. A favágó határtalan örömmel tért haza. Néhány nappal később a folyón csónakázott a favágó és a felesége, mígnem az asszony beleesett a vízbe, és elmerült. A favágó keserves sírására megint megjelent az úristen. Megkérdezte az embert mi az oka a bánatának. A favágó elmesélte, hogy most a felesége esett be a vízbe. Az úristen most is belevetette magát a habokba és hamarosan visszatért, s kezében hozta Jennifer Lopezt. Mikor megkérdezte a favágót, hogy: - Ő volt a te feleséged? az azt válaszolta, hogy "igen." Az isten nagyon mérges lett, és dühösen rátámadt az emberre. A favágó rimánkodva kérlelni kezdte: - Kérlek, bocsásd meg nekem! Mit is válaszolhattam volna? Ha azt válaszolom, hogy "Nem", akkor legközelebb a Catherine Zeta-Jones-szal térsz vissza. És, ha megint azt válaszolom, hogy "Nem", akkor visszatérsz az igazi feleségemmel. Akkor azt válaszoltam volna, hogy "Igen". Erre Te jutalmul, mint az előző alkalommal, nekem ajándékozod mindhárom asszonyt. De én egy szegény ember vagyok, és hogyan is tarthatnék el három asszonyt. Ez volt az egyetlen oka, hogy én a hazugság szégyenét vettem magamra. Ezért mondtam neked elsőre "Igent". Mi az erkölcsi tanulsága ennek a történetnek? Ha férfiak hazudnak, annak oka mindig teljesen tisztességes, és mindenesetben megmagyarázható

*********

Próbatételek - tanmese Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében. Édesapja szakács volt. Kézenfogta őt és elvitte a munkahelyére.Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Főzés közben egyetlen szót sem szólt, csupán rámosolygott a leányára. A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe.Ezután megkérdezte lányától: - Kedvesem, mit látsz itt? - Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta ő. Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány, érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte őt, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből, majd megkérdezte: -Mit jelentenek mindezek, apám? Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre: A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált. A tojások erősen megkeményedtek. Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet. -Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa. Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre? Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét? A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után, keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved? Vagy, egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet. Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát. Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé és az élet kegyetlenségei csupán megfelelő alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes kávé zamatodat"! A döntés a Te kezedben van!

********

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új ,,álomautót". Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés. A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni: ,,Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!" ,,Bácsi kérem, ne haragudjon!" - válaszolta a fiú. A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta: ,,Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább." És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van. ,,Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát." Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba. Az eset után a kocsin soha nem csináltta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk. Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb. Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak kővel?

*********

Néma tulipán Mondanom se kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincs illata, az néma. Ilyen a tulipán is. Néma. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak. De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, "meghallhatták", merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán. De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől. Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle-fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal. Örült a kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette. S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot. Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi. De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek. Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág - vagy rágondolni is rossz - a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen? Féltékenyek lettek az illatukra. Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával. Legelőször a tulipán illatát szívta ki. Majd vette a pumpát. De a tulipán ökölbe zárta a szirmait, s megrázta magát. Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon. Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött. De hiába. A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát. Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni. Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek, pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak. Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól. A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá. Szólni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámulatában. Most is ott áll, kerti törpévé zsugorodva. A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.

*********

A vízhordozó története ... Egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Minden nap a vízhordozó csak másfél edény vizet szállított a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál: - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat. Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak, teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban. A legjobbakat kívánom az összes törött cserép barátomnak!

*********

A vak virágai A kicsi házat hatalmas kert vette körül, amelyben szebbnél szebb virágok pompáztak. A házban egy vak férfi lakott. Ő gondozta a kertet. Egy járókelő nem tudott szó nélkül elmenni a ritka szépségű virágok mellett. Megszólította a vak kertészt: -Mondja barátom, hogyan tud ilyen pontos és szép munkát végezni a kertben, amikor semmit sem lát a gyönyörű virágokból? Vagyis mégis lát belőlük valamit? -Nem- válaszolta-, én valóban semmit sem látok. -Hát akkor miért lett mégis kertész?- Kíváncsiskodott tovább az ismeretlen.- Nem is egy, hanem négy oka van annak- válaszolta a kertész. Első oka az hogy szeretem a kerti munkát. Elképzelem, mennyire örülnek a virágok, amikor meglocsolom és megtisztítom őket. A második oka az, hogy munkám közben megérintem virágaimat. Színüket ugyan nem látom, de változatos formájukat, alakjuk tarkaságát érzékelem ujjaimmal. Harmadszor azért, mert így élvezni tudom illatukat. -És a negyedik ok? Az előbb azt mondta, négy oka is van...-A negyedik ok Ön!- hangzott a vak válasza.-Én!?- csodálkozott el emberünk. Hogy lehetnék én az ok, amikor nem is ismer engem? -De a virágaimnak köszönhetően összetalálkoztunk, sőt beszélgettünk is egymással, És ez nekem nagy öröm. Örülök, hogy megismerkedtünk, hogy Ön is szereti a virágokat

*********

Szívvel szeretni! Egy őszi hideg szeles késődélután Ballagot a férfi hazafelé a nyirkos utcán Magányos volt és hideg a szíve, Senkit sem szeretett, senki sem szerette Kigyultak már az utcai fények, Serősebben fújtak a fagyos szelek, Fejét lehajtva,kabátját összehúzta, Lépteit jobban megszaporázta Koppot vaskapujához érve Zsebében kulcsát keresgélte Megtalálta,elövettem ám leejtette, Morgoldova lehajolt hogy a kulcsát felvegye S akkor, a kerítés tövében elöbújó kisvirágot észre vette -Mindenhol csak a gazok nőnek,mormolta félhangosan A szomszéd kislány rászólt, szeretettel nem haragosan -Bácsi kérem ,azt a virágot nekem én ültettem A férfi a vállát ránditva mondta- én ilyet nem kértem. Azzal bement a fűtetlen hideg házába Koppott kabátját hanyagul ledobva, Kályhájába tűzet rakva Kavargott benne a kislány mondata -Minek nekem virág? mormogta Éjszaka lett nem jött álom a szemére Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe -Virágot nekem? nekem ? nekem ültette. Majd felkelt, konyhájából a nagykést magához vette Kiment , s a kisvirágot vatosan a földből kivette A házba bevitte és gondosan elültette Másnap mielött dolgozni ment, köszönt a virágnak Odakinn , mosolytalanul bólintott a kislánynak. Kislány szelíden szólt, s rámosolygott -Láttom bácsi bevitted a virágott Be- válaszolta, majd elballagott Este siettet haza ,mert tudta, már nincs egyedül Várja a kisvirág, mely ablakában ül A virág naprólé napra cseperedett, majd narancssárga virágott hozott A férfi boldog lett, hisz színével a szürkeségbe napott lopott. Egy nap a boltba betérva, nem csak a szokásos vacsoráját vette Hanem egy nagytábla csokit levett a polcról és kosarába tette. Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva. Órájára pillantott párszor és várt és várt , de hiába Este nem is haza sietett hanem egyenest a szomszédjához csengetett. Idős néni jött elébe- Jó estét a kislányt keresem a szomszédból vagyok. - A kislány beteg lett , kórházba van .- mondta a nénike- nagymamája vagyok! A férfi elsápadt beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett. Hová- hová- szólt egy nővér- egy kislányt keresek ma beteg lett. - Ma délután meghalt, megállt a piciszíve, sajnos az úr késve érkezett Hazfelé, koszorút kötettet hatalmasat, színes ,takra virágokból. Eljött a nap! Logó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából. Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokités a szirmot beledobta. - Köszönöm- összekulcsolt kézzel,lehajtott fejjel de hangosan érthetően mondta. Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra- ksözönöm -Csak ezt az egy szót mormolta. Tavasszal, a féltett, nagy gondosággal ápolt kisvirágját magához vtte. A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette. - KÖSZÖNÖM! Ezt a virágot tőled kaptam Látod ? most ezt visszaadtam. már tudom, megtanultam HOGY NÉHA MEG KELL ÁLLNI , MÁSOKKAL IS TÖRÖDNI!

***********

A mag Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat. Ezt mondta nekik: "Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit." A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta: "Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató." Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett. Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott. Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag. Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt. Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt. Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit. Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban. "Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek" - mondta a vezérigazgató. "Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak." Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre. Jim megrémült. Azt gondolta: "A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!" Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét. A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette: "Íme az új vezérigazgatótok!" "Jimnek hívják." Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja. "Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató?" - mormogták a többiek. A vezérigazgató akkor azt mondta: "Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből. Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!" Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok. Ha jóságot vettek el, barátokat arattok. Ha alázatot vettek el, nagyszerűséget arattok. Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok. Ha megfontoltságot vettek el, reményteli kilátást arattok. Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok. Ha megbocsátást vettek el, megbékélést arattok. Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma, mert ez határozza meg, mit fogtok később learatni. "Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek.

*********

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián: "Hallok egy tücsköt.\ ,,Az nem lehet" - mondta a barátja. "Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?!" "Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!" "Ez őrültség!" - mondta a barátja. Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett. "Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van." "Nem" - válaszolt a bennszülött -, "az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban." "Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!" "Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom." - Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övék-e. "Látod már, mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra."

*********

A furfangos öregasszony Emlékszel? Volt olyan idő, mikor hetente kétszer adásszünet volt a TV- ben.... Ilyenkor Anyu elővett egy-egy könyvet és felolvasott. A kályhában pattogott a tűz és mi hallgattuk... Vót egy százesztendős öregasszony. Meghalni nem akart, élnyi nagyon szeretett. Mindég dolgozgatott, kuporgatta össze a garasokat, rakta a ládájába, pedig gyereki se vót. De nagyon fájt a szíve, mikor rágondolt, hogy: - Jaj, Istenem, egyszer gyön a halál, beállít, azt se kérdi: gyössz-e, nem-e, majd csak visz. Jó is gondolta, mer egyszer beállított a halál. - No, öregasszony, készülj, mer viszlek! Rítt, rimánkodott a szegény öregasszony, hogy legalább még tíz esztendeig hagyja még élnyi. - Nem, nem lehet, beírtam a neved a nagykönyvbe, én azt onnan ki nem törülöm. De úgy sírt, kesergett, rimánkodott az öregasszony, hogy a halál megszánta. - No, adok egy órát, hogy elkészülj.- Adjál többet - könyörgött az öregasszony -, adjál többet, gyere el holnap! - No jó, Isten neki. De úgy készülj, hogy holnap aztán viszlek! - Jó van, jó. De írd fel az ajtófélfára, hogy el ne felejtsem! A halál elővett a zsebiből egy nagy krétát, nagy betűvel ráírta az ajtófára: HOLNAP No, majd reggel gyön ismét a halál.- Öregasszony, letelt az órád, viszlek! - Dehogy telt, nézd meg csak, mit írtá az ajtóra! A halál megnézte, majd nagy bosszúsan elszaladt. Ez így telt egy héttő tovább. Végül a halál megunta a járkálást, megsokallotta. Kapta magát, letörülte az írást. - Öregasszony, vége a tréfának, úgy készülj, hogy reggel viszlek, se irgalom, se kegyelem! Szegény öregasszonynak reszketett minden tagja félelmébe. Csak azon törte a fejit, hova bújna el, hova. Vót neki egy hordója, vót benne egy kis méz még félig furcsán. Hogy belekuporog oda. Bele is kuporgott. De egyet gondolt, hogy gyön a halál, betekint a hordóba, meglátja. - Jaj, itt nem lesz jó! Kigyött onnan. Kihasította a nagy dunnáját, belebújt abba, ott kucorgott. De megint egyet gondolt, elríta magát. - Jaj, hisz a halál az ágyba keres elsőnek, itt megtalál. Itt se lesz jó. Kibújt a nagy dunnából. A halál meg éppen akkor állított be. Nézi, nézi, hogy mi az a szörnyeteg. Szörnyen megijedt, mer a sok tollú mind ráragadt az öregasszonyra, nem ismerte meg tőle. Uccu neki, usgyi, úgy elszaladt a halál, hogy vissza se gyött többet. Az öregasszony meg most is éli világát.

*********

Az öreg nagyapó meg az unokája Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga már egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni. Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette és eltörte. A menye megszidta: mért ront el mindent a házban, mért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni. Az öreg csak felsóhajtott, de nem szólt egy szót sem. Egyszer otthon ül az ember és az asszony, s látják: fiacskájuk is deszkákkal játszogat a padlón, s valamit eszkábál. Megkérdi az apja: - Mit csinálsz ott, Misa? Misa azt feleli: - Fatálat csinálok, apám. Ha majd anyámmal megvénültök, abból a fatálból etetlek titeket. Az ember s az asszony csak egymásra néztek, és sírva fakadtak. Megszégyellték magukat, hogy öregapót megbántották; azontúl mindig az asztalhoz ültették, és gondját viselték.

*********

FOLYT, KÖV....:)

Szavazás